Az invazív szó mögött az invázió fogalmát sejtheti, nem véletlenül. Invázióról akkor beszélünk, amikor például egy hadsereg megszállja egy másik ország területét vagy annak egy részét. Amikor sok-sok szúnyog megszállja az ember lakta környéket, azt is szokták inváziónak nevezni. Az invázió tehát valamiféle behatolást jelent, ami sokszor negatív érzelmekkel társul.
Az invazív szépségipari technológiák olyan eljárásokat jelentenek, amikor az eljárás alatt valahogyan megsértik a bőrt, például injekcióval, vagy bármilyen más szúrással vagy vágással. Az esetek többségében persze nem járnak nagyobb sérülésekkel, bár azok mértéke nem is lényeges most ebből a szempontból.
Amikor régen a doktor bácsi injekciót adott, azt is nyugodtan nevezhetjük invazív eljárásnak, mert hát szépen beleszúrta a tűt a bőrébe. A ránctalanító botoxos eljárások szintén invazív technikának számítanak.
A mai szépségipar egyre kutatja azokat a lehetőségeket, amelyekkel sérülések nélkül fiatalítható a páciensek teste, arca. Az igazi, modern anti-aging technológiák mára non-invazív módon hatnak, vagyis alkalmazásukkor nem kell megsérteni a bőrfelületet.
Az egyik leginkább modernnek számító ilyen non-invazív technológia a hifu, ami ráadásul könnyen kezelhető, és a legtöbb bőrproblémára megoldást nyújt. Ilyen például a narancsbőr, a ráncok kisimítása vagy a karcsúsítás. Egy ilyen gép kis helyen elfér, sokoldalú. Gondoljon csak bele, mennyi pénzt és energiát megspórolhat, a helytakarékosságról nem is beszélve!
A hifu eljárás során nagyfrekvenciás hanghullámok hőt fejlesztenek a bőr mélyebb rétegeiben. A hőenergia következtében a bőr felszín alatt kisebb sérülések jönnek létre, amely zónák környékén megindul a kollagén újratermelődése feltöltve a ráncokat és visszaállítva az arc korábbi vonásait.
A hifu eljárás egyedülállóan biztosítja a kezelés során azt a hőfokot, amely szükséges a kollagén termelés újraindulásához, ráadásul pontosan abban a bőrrétegben, amelyben a legnagyobb szükség van rá. Ehhez pedig kíméli a külső bőrfelületet.
A legfontosabb előnyök, amelyek miatt a vendégek imádják a hifu kezeléseket